Életintegrációs Műhely

Mi az az életemben, ami már nem szolgál vagy nem tud továbbvinni – és mi az, ami felé elindulnék, bár még nem látom az utat?

Mi jellemzi a 6 alkalmas önismereti csoportot?

Két élet között
Életintegrációs Műhely az átmenetekről

Hat egész napos, zárt önismereti csoportfolyamat azoknak, akik érzik,
hogy életük egy korábbi formája már nem tartható ugyanúgy, miközben a
következő még nem látszik tisztán.

Ki vezeti a műhelyt?

Üdvözöllek, Nikolin Tamás vagyok.

Az Integrál Akadémia pszichológia szakán végeztem, ahol az emberi fejlődés integrál szemléletű megközelítését tanultam – a fejlődéslélektan, tudatállapotok, tudatszintek, életszakasz-váltások,  és rendszerszemlélet összefüggésében.

A megközelítésem alapja az a meggyőződés, hogy az emberi élet nem problémák sorozata, hanem fejlődési és érési folyamat, amely különböző szakaszokban más-más minőséget kíván.

Egy-egy életszakasz végén az addigi egyensúly megbillenhet. Ez megjelenhet testi feszültségben, szorongásban, szerepbizonytalanságban vagy akár társas elbizonytalanodásban. Ezek nem feltétlenül problémák, hanem annak jelei, hogy az identitás átalakulás előtt áll.

A hat nap íve:

  1. ITT ÁLLOK – Hol állok most abban az élethelyzetben, amelyben már nem tudok ugyanúgy továbbmenni?
  2. Ami eddig elhozott –Mi hozott el idáig, mikor segít ma is, és hol van szükségem valami másra??
  3. A batyu – Mit hordozok magammal anélkül, hogy mindig tudnék róla?
  4. A hős, aki eddig hazahozott – Kivé kellett válnom ahhoz, hogy boldoguljak?
  5. Mély víz –Mi történik, ha a régi megoldásom már nem működik?
  6. Hazatérés – Mit viszek tovább, és mi a következő vállalható lépésem?

Kinek szól?

  • akiknek a munkája vagy pályája már nem tartja meg őket, de még nem látják a következő irányt;
  • akiknek egy kapcsolata, családi helyzete vagy életformája megváltozott;
  • akiknek kívülről még működik az életük, de belül elveszett belőle az irány vagy az elevenség;
  • akiknek egy régi szerepük – vezető, gondoskodó, megmentő, erős szülő vagy társ – már túl szűkké vált;
  • akik érzik, hogy önismereti segítségre lehet szükségük, de nem tudják, milyen irány vagy módszer lenne megfelelő.

Mivel távozhat valaki?

Nem kész válasszal és nem egy előre megírt új élettel. Viszont tisztábban láthatja:

  • mi változott meg az életében;
  • mit próbál még a régi módon fenntartani;
  • milyen családi, kapcsolati és automatikus működések kapcsolódnak ehhez;
  • melyik korábbi megoldása erőforrás, és melyik vált már korláttá;
  • mitől fél és mi vonzza;
  • milyen segítségre lehet szüksége;
  • mi lehet a következő, valóban vállalható lépése.

Hogyan zajlik?

A műhely hat egész napos, zárt és tapasztalati önismereti csoportfolyamat. A közös beszélgetőkör ennek egyik munkaformája; mellette páros, mozgásos, testérzetekre, képekre, szimbólumokra, alkotásra és cselekvésre épülő gyakorlatokkal dolgozunk.. Ezt páros, csoportos, mozgásos, testérzetekre, képekre és szimbólumokra épülő tapasztalati elemek támogatják. Nem egy módszer mellett akar elkötelezni, és nem küld mindenkit a „mély vízbe”.

Abban segít, hogy valaki pontosabban érzékelje, hol áll, milyen minták és szerepek működnek benne, mi nem viszi már tovább, és milyen további segítség vagy irány illeszkedhet hozzá.

Mikor?

A tervezett programidő 10:00–17:00. Kérlek, 17:30-ig ne tervezz más programot, mert egy megkezdett személyes folyamat biztonságos lezárása elsőbbséget élvez a percre pontos befejezéssel szemben.

1. alkalom – 2026. november 7., szombat
2. alkalom – 2026. november 21., szombat
3. alkalom – 2026. december 12., szombat
4. alkalom – 2027. január 16., szombat
5. alkalom – 2027. február 6., szombat
6. alkalom – 2027. február 20., szombat

Gyakran ismételt kérdések

Kell-e korábbi önismereti tapasztalat?

Nem. A műhelyhez nem szükséges pszichológiai előképzettség vagy korábbi csoporttapasztalat. Az viszont fontos, hogy legyen benned kíváncsiság önmagad iránt, és érzékeld, hogy valami az életedben már nem tud ugyanúgy továbbmenni.

Mi történik, ha még nem tudom pontosan megfogalmazni, mivel szeretnék dolgozni?

Ez nem akadály. Nem kész problémameghatározással kell érkezni. Elég, ha érzékeled, hogy egy élethelyzet, kapcsolat, szerep, munka vagy működésmód elérkezett valamilyen határhoz. A személyes fókusz a folyamat során pontosodhat vagy akár meg is változhat.

Mi van, ha nehezen beszélek csoportban?

Nem kell jól vagy sokat beszélni. A csoportban lesznek közös körök, páros megosztások, csendesebb és tapasztalati gyakorlatok is. Mindenki a saját tempójában kapcsolódhat be.

Terápia-e az Életintegrációs Műhely?

Nem. Ez önismereti és élethelyzeti tájékozódást segítő műhely, nem pszichoterápia, diagnosztika vagy sürgősségi ellátás. Segíthet tisztábban látni, hogy szükséged van-e további segítségre, és milyen irány illeszkedhet hozzád.

Hogyan lehet jelentkezni?

Egy rövid jelentkezési űrlap kitöltésével, amelyet egy előzetes személyes vagy online beszélgetés követ. Ez nem felvételi vizsga: arra szolgál, hogy kölcsönösen lássuk, megfelelő-e számodra most ez a csoport.

Mennyibe kerül?

A részvételi díj 28 000 Ft alkalmanként, összesen 168 000 Ft a teljes hatalkalmas folyamatra. Részletfizetésre 3 × 56 000 Ft összegben lesz lehetőség.

Kötelező megosztanom magam?

Nem. A megszólalás és a személyes megosztás lehetőség, nem kötelezettség. Lehet passzolni, csendben maradni vagy egy gyakorlatban megfigyelőként részt venni. A saját határaid érzékelése és jelzése maga is fontos része a folyamatnak.

Kötelező részt vennem minden gyakorlatban?

Nem. A gyakorlatok meghívások. Bármikor mondhatsz nemet vagy stoppot, és választhatod a megfigyelői jelenlétet. Nem értékeljük többre a látványos megnyílást vagy az intenzív élményt.

Mi történik azzal, amit a csoportban elmondok?

A csoportban elhangzó személyes történeteket és felismeréseket bizalmasan kezeljük. Minden résztvevőtől azt kérjük, hogy mások személyes megosztásait ne vigye ki a csoportból.

Kihagyható-e egy alkalom?

A hat nap egymásra épülő, zárt folyamat, ezért a jelentkezés lehetőség szerint mind a hat alkalomra szóló elköteleződés. Elkerülhetetlen hiányzás természetesen előfordulhat, de az adott csoportnap nem pótolható vagy ismételhető meg egyénileg. A hiányzásra vonatkozó pénzügyi feltételeket a jelentkezés előtt egyértelműen rögzítjük.

Mekkora lesz a csoport?

A műhely 4 fővel indul és legfeljebb 8 résztvevővel működik. A csoport zárt, vagyis az első alkalom után nem csatlakoznak új résztvevők.

Mit vihetek magammal a hatodik alkalom végén?

Nem kész diagnózist vagy előre megrajzolt útvonalat. Viszont tisztábban láthatod, hol állsz, mi nem tud már ugyanúgy továbbmenni, milyen minták és szerepek kapcsolódnak ehhez, mi felé indulnál, mitől félsz, és milyen következő lépés vagy további segítség lehet számodra megfelelő.

Nem kell készen állnod. Elég, ha készen állsz ránézni.

Ha megszólított mindaz, amit itt olvastál, töltsd ki a rövid jelentkezési lapot. Ez még nem köteleződés: a következő lépés egy személyes vagy online beszélgetés, ahol együtt megnézzük, hogy az Életintegrációs Műhely illeszkedik-e ahhoz, ahol most tartasz.

Életintegrációs képkártyák

A műhelyhez készült 36 képből álló saját kártyacsomag is végigkíséri a közös munkát. A képeknek nincs előre meghatározott „helyes” jelentése: azt keressük, mi szólít meg bennük téged, és mit mozdítanak meg éppen most.

Átmenet, kapcsolat, mélység, életerő, veszteség és integráció – hat motívumtér, amely új nézőpontokat nyithat arra, amit szavakkal néha nehezebb megközelíteni.

Kláris Irodahajó

Tömegközlekedéssel

 A 75-ös és 76-os trolibusszal a Szent István park megállótól, illetve a Jászai Mari tér felől a 2/2B és 4–6-os villamosoktól rövid sétával közelíthető meg.

Autóval érkezőknek

A Carl Lutz rakparton és a környező utcákban közterületi parkolóhelyek találhatók. A környező utcákban közterületi parkolóhelyek találhatók. Indulás előtt érdemes ellenőrizni az aktuális parkolási rendet.

Cím

1137 Budapest, Carl Lutz rakpart 29.

Kérdezz a műhellyel kapcsolatoban!

Scroll to Top